Mindannyian mások vagyunk

Minden évben van néhány nap, mikor nem a megszokott keretek között tanulunk. Ilyen volt október 27-én is, amikor egy projektnapon vettünk részt az iskolában. Ezen a napon a testi és lelki fogyatékkal élők mindennapjairól hallottunk, híres életutakat ismertünk meg, sőt, a nem látás élményét ki is próbáltuk. Iskolánk minden tanára és tanulója részt vett a rendezvényen, de érkezett vendégünk a Tóth Antal Nevelési- Oktatási és Módszertani Központból, a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolából és a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumból is.

A megfelelő ráhangolás után tizenkét teremben folytatódtak a tizenöt perces előadások, melyeken a jól sikerült szervezésnek köszönhetően mindannyian részt vehettünk. Az előadások sokszínűek voltak. Az előadások és foglalkozások között találtunk meghatót, megindítót, tudományosat, de mind nagyon jól sikerültek.

 

Jó volt hallani olyan emberekről, akik bár fogyatékkal éltek vagy élnek, a betegségük ellenére nem hagyták el magukat, hanem a tehetségüket használva megmutathatták az emberiségnek, hogy mire képesek.

 

Elsőnek emelem ki kedvencem, ahol a Zsuzsa nénik vezettek be minket a nem látók világába. Lehetőségünk volt bekötözött szemű társunkat vezetni, ki a teremből, el a lépcső kezdetéig, a korlátig, majd vissza a terembe. Mennyi tapasztalatot szereztünk, élménnyel gazdagodtunk a néhány méter alatt! Jó érzés volt, s egyben nehéz feladat is, mert a vezetőnek meg kellett teremtenie a nem látóban a biztonságérzetet, akinek pedig a bizalmát kellett adnia, hogy tudja, hogy jó irány felé vezetik. Sállal a szemünkön készítettünk limonádét, vajas kenyeret, s fűszereket kóstoltunk. Írtunk bekötött szemmel, meg tapintottunk is. Ezekbe a feladatokba izgalommal kezdtünk bele, sokat mosolyogtak a diákok, főleg a készülő szendvicsek láttán.

 

Megszólítottnak éreztem magam, amikor a korábban nálunk érettségizett, nem látó diákunk, Tóth Vivien, személyes beszámolóját hallgattam, melyet értékelendőnek találtam. Számos érzést váltott ki belőlem, például azt, hogy nincs veszve semmi sem az emberi életben, mert aki igazán akar valamit, az küzd érte és meglesz a gyümölcse. Ezt a gondolatot tovább erősítette bennem Botond tanár úr kisfilmje, amiben is karok nélkül gitározó, zongorázó zenészeket mutatott nekünk.

 

Minden embernek megadatik az, hogy teljes életet éljen. Az az ember mondható igazán fogyatékkal élőnek, akinek nincs meg a megfelelő akarajereje és kitartása az életéhez. Minden ember méltó az emberi életre, és az olyan emberek, akik picit mások, mint mi, tulajdonképpen nem mások, csak kaptak akadálypályát is az életükhöz. Ugyanolyan emberek, csak jól kell venniük a saját akadályaikat. Mindegyikünk a kezében tartja a boldogság kulcsát, de az az igazi siker, mikor kinyithatjuk valaki szívét, és az ő kulcsa már a mi kulcsunk is. Ha szívből történik ez, akkor már összetartozásról beszélünk, mely szintén a teljes élet alapja.

 

Zárásként a nap főszervezője, Horváth Ernő tanár úr foglalta össze a nap lényegét, és lelkész úr úti áldása után az iskola zenekara elsőként lépett fel, s nagy sikerrel adták elő Bródy János: Mindannyian mások vagyunk, és a vak zongorista, Ray Charles: Hit The Road Jack című dalát.

 

Írta: Farkas Krisztina M.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>