Lilian H. AgiVega: „Mindenki azt hiszi, vegetáriánus vagyok, pedig nem is.”

Így kezdődött az interjú AgiVega-val, aki a nyári égbolt legfényesebb csillagáról kapta írói nevét.

Kérlek mutatkozz be!
Hartman Ágnes vagyok, ügyvezetői asszisztens. Szabadidőmben írok, fotózok és rajzolok.

Mikor kezdtél el írni?
Rövid kis történeteket meg verseket már 7-8 éves koromban. Komolyabban pedig 20 évesen kezdtem el foglalkozni az írással.

Hogyan kezdted el írni a Második Atlantisz trilógiát?
Az alapgondolata az még 2006-ban fogalmazódott meg bennem, de akkor még nem kezdtem el írni, mert valami fanfictionben voltam nagyon benne. Aztán 2007 tavaszán, tulajdonképpen anyák napjára írtam meg a prológust meg az első fejezetet anyukámnak. Nagyon tetszett neki, akkor már folytattam.

Mindig is trilógiának készült a mű?
Nem, egy könyvnek terveztem, de mikor kész volt az első tovább akartam írni. Akkor már biztos volt, hogy trilógia lesz.

Hogyan jöttek a képbe a sellők és a tündérek?
A sellőket tulajdonképpen mindig is nagyon szerettem, egyik kedvenc Disney rajzfilmem a Kis Hableány volt, naná! Amikor pedig először kezdtem gondolkodni valami regényben, akkor megjelent a fejemben egy szőke arrogáns sellőfiú, és akkor már világos volt, hogy ő lesz a főszereplő.

Az olvasók kedvenc karaktere egyértelműen Aengus, a tündérifjú. És a Tiéd?
Háát, ő is, de bevallom, ez lehet, hogy meglepő, de én Richárdot is nagyon szeretem. (Richárd: Elel gazdag, nagyképű barátja az első könyvben-a szerk.) Azt hiszem azért szeretem, mert őt a legkönnyebb írni. Nem tudnám megmondani, miért olyan könnyű, de őt a legszórakoztatóbb írni.

Kit a legnehezebb írni?
Elelt. Meg általában a lányokat, de Csengét például könnyebb, mint Elelt. Ő egy nehezen megfogható karakter a számomra. Ezért írtam a második könyvbe kicsit kevesebbet Elelből. Meg a harmadikban is…

Elérkeztünk ide. November vége felé jelenik meg a harmadik könyv, a Bermudák királynője. Mire számíthatunk?
Egy kicsit komolyabb és sötétebb lesz, mint az első kettő, de nem kell aggódni, megmarad ifjúságinak. Jönnek új szereplők, a főszereplő például az első igazi gonosz női szereplő lesz. Mert eddig csak a férfiak voltak gonoszok. És azt is lehet tudni, hogy a történet egy kitalált helyszínen játszódik.

Mit tervezel Második Atlantisz után?
Konkrét elképzelésem még nincs, talán valami Sci-Fit fogok írni.

Ha még nem hallottál a trilógiáról:

Mi?: Második Atlantisz trilógia
Kitől?: Lilian H. AgiVega
Hány kötet jelent meg?: I. Második Atlantisz, II. Az elveszett tündérfalu, III. A Bermudák királynője (2012- november)
Kinek?: fiúknak, lányoknak, fiataloknak, időseknek. Kortalan regény 
Értékelés: Végre megkaparintottam, és sajnálatomra már nyaralás előtt elfogyott:)
Már mikor a kezembe vettem, tudtam, hogy nem hiába vártam ennyire. A borító csodás. Szerelem első látásra:) Aztán a történet. Csak olvastam, olvastam. Soha nem volt unalmas. Mindig jött egy fordulat, ami más vizekre terelte a szálakat. Eddig is imádtam a tündérmeséket, de ezt egy kicsit még közelebb éreztem magamhoz, a valós tájak, emberi személyek miatt.
Én nem jöttem rá a főgonosz kilétére, csak hagytam magam sodródni a történettel. Nekem nincs kedvenc szereplőm, mindenkit szerettem és mindenkiért izgultam. Az viszont vitathatatlan, hogy Aengus karaktere felpezsdíti a vizet, levegőt egyaránt:)
Szerettem a belső vívódásokat is, meg tudtam érteni Azaészt és Elelt is. Nagyon szurkoltam, hogy sikerüljön nekik  Kedvenc lesz. Vagyis már most is az 
Miről szól?:


Második Atlantisz- A tízezer éves varázs
Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Alulmaradtak azonban a harcban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak ellenük, épp ezért most sellőkként kell élniük a víz mélyén.
A rabszolgák lázadása óta eltelt tízezer év alatt az atlantisziak minden tudása és bölcsessége a feledés homályába merült. Emlékezetük szerint mindig is sellőként éltek Atlantiszon, s nem is tudnak a tündérek létezéséről.
Ám az egykori rabszolgák még mindig bosszúra szomjaznak, és a sellők teljes pusztulását kívánják. A két nép több ezer éves konfliktusának kellős közepébe csöppen bele a tizennyolc éves Elel, aki barátjával és édesapjával Írországba látogat.
Sellők és tündérek háborúja? Lehetséges ez? Miért ilyen bosszúszomjasak a tündérek? Van-e köztük olyan, aki már megelégelte az örökös gyűlölködést? Elpusztulhat-e ismét Atlantisz? Létezhet-e szerelem sellő és ember között? Lehet-e békét teremteni a szerelem erejével?

Az elveszett tündérfalu- Második Atlantisz II.
Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai.
Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal is szembenézni, hogy édesapja betegsége miatt hamarosan rászáll a korona.
Aengus a pilisi erdő mélyén rálel egy eddig ismeretlen tündérkolóniára, ahol az őskori matriarchális társadalmak törvényei uralkodnak.
Szerelemmel és árulással egyaránt meg kell küzdenie, miközben megpróbál változtatni a magyarországi tündérek évezredes, kegyetlen szokásain.
Santorinin feltűnik Lucien, Spiro féltestvére, hogy híres bátyja találmányai után szaglásszon, ő pedig többre bukkan, mint legvadabb álmaiban képzelte volna.
Az emberi kapzsiság lelepleződéssel fenyegeti Atlantisz városát, ahova a gaztevők útja a pilisi tündérek aljas kihasználásán keresztül vezet.
Vajon fel tud-e nőni Azaész az uralkodás sellőt próbáló feladatához? Sikerül-e ismét megmentenie Atlantiszt, és felelősségteljes uralkodóvá válni? És miféle titkot rejt az a norvég barlang, amely képes az egész tündértársadalom életét egy szempillantás alatt megváltoztatni?

A Bermudák királynője- Második Atlantisz III.
A Második Atlantisz trilógia befejező kötete a Bermuda-háromszögbe kalauzolja el olvasóit.
A térség hatalmas varázserővel bíró, de gonosz királynője, aki ráadásul atlantiszi gyökerekkel rendelkezik, évezredeken át ejti fogságba a mélytengeri birodalma felett elhaladó hajók utasait, hogy velük egészítse ki elöregedő alattvalói sorát.
Ezúttal nagyobb halra veti ki a hálóját, mint valaha: Atlantisz királyát szemeli ki új áldozatául, s őt nem csupán alattvalójává akarja tenni; tőle többet akar, mint azelőtt bárki mástól. Többet, mint amit Azaész hajlandó lenne megadni neki.
Nem Atlantisz királya azonban az egyetlen uralkodó, aki rablók kezére kerül, s míg a pilisi tündérek Azaész nyomába erednek, Aengus és Elel belesétál egy rég elfeledett ismerős állította csapdába.
A Bermuda-háromszög mindenkinek meglepetéseket tartogat: Spirónak egy atlantiszi géniusz személyében vetélytársa akad, és az élete múlik azon, hogy sikerül-e felvennie vele a versenyt, a városban pedig egymást követik a rejtélyes események, melyekre sem a tudomány, sem a mágia nem talál magyarázatot.
Az eluralkodó káosz közepette féltve őrzött titkok és félreértelmezett jóslatok kerülnek a felszínre, de vajon a megoldást vagy a pusztulást hozzák el?

Még több infó, értékelés: http://moly.hu/szerzok/lilian-h-agivega

Írta: Frühwirth Blanka

Kategória: Visszatekintő - Frühwirth Blanka rovata | A közvetlen link.

Lilian H. AgiVega: „Mindenki azt hiszi, vegetáriánus vagyok, pedig nem is.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Treefoly szerint:

    IMÁDOM! A III. könyvhöz, sajnos csak pár hete jutottam hozzá (így is alig találtam meg, pedig már tavaly kijött) és három napon keresztül olvastam. Első nap, csak száz oldalt olvastam belőle, mert éjjel értünk haza, hányni meg nem akartam, szóval este áltam neki, második nap nem volt sok időm, de háromszáz-tizenkettő még belefért, a maradékot pedig még harmadnap délelőtt elolvastam, és naoon jó volt :) ) Mármint nem az, h. megfájdult a szemem, hanem a könyv. Oh, Aengus, én is őt imádom végig a három könyvön át :D
    A többi kedvenc szereplőm:
    Bres (mind3-ban), mind2 Aengus (I LOVE), Conor (1., hiába a elején naon megszerettem és én még hagytam volna élni, mert nem tudtam rá haragudni bármit is tett |Aengust viszont nem szabad bántani! Szerencséje, nem is bántotta|), II. Brian (3.-ban), Patrik (utolsó 2-ben, az elején nem nagyon szerettem, de belemászott |A végén repült :D | a szívembe), Diácskám (3.-ban, megkedveltem xD De attól még nem szeretem! Csak az első fejezetben…), Azaész is, egy kicsit… Meandra… Spiro (mind3-ban)
    De legjobban Aengus, Bres, Conor és Meandra, meg Spiro és a felejthetetlen Azi!!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>