Töprengés

Milyen szomorú lenne az élet szomorúság nélkül! Gondoljunk csak bele, az emberek nem akarnak kilépni ebből a rohanó, monoton életből ami már-már magába kebelezte őket. Úgy érzed minden rendben, aztán egyszer csak, mint egy szürke fátyol, elfed téged. Olyankor minden lassabb, a napok nem telnek egyről a kettőre, üres vagy, vegetatív életmódot folytatsz, tehát csak úgy vagy.Nem fedezel fel új dolgokat, a régi emlékekbe merülve kínzod magad. Milyen lenne a tökéletes világ? Unalmas. Rosszabb és kegyetlenebb mint most. Igen, az emberek rohannak, stresszesek és szempillantás nélkül kitérnek az élet csodái elől. A szomorúság és a boldogság egy állapot, de úgy gondolom mindkettő csodálatos.

“Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csodálatos, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kéne menni a gyógyszertárba, ötszázért venni egy gyógyszert, aztán nem fáj többé semmi!”

Mintha élne valahol egy férfi számára egy nő, vagy egy nő számára egy férfi, akik ha találkoznak, nincs többé átverés, félreértés, önzés, harag, csupán örök boldogság, állandó elégültség. Mintha a boldogság más lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbben szorongva akarják a boldogságot, szorgalmasan készülnek a boldogságra. Majd mikor elszaladt mellettük az élet, rájönnek, hogy a boldogságra nem csak törekedni kell, hanem élni kell benne.
S közben, a szomorúság nagy erő. Közben messzebbről látsz mindent, a dolgok egyszerűbbek és igazabbak lesznek ezen a fátylon keresztül. Nem szükséges reménytelen, világfájdalmas képpel mászkálni. S az örömök, amik eltűnnek, (…) talán nem is voltak igazi örömök.

Írta: Pádár Angéla

Kategória: Diákszáj | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>