Csendesnap és Török-Zselenszky Tamás koncert

„Legyetek állhatatosak!”-
biztat minket Pál apostol az 1. Kor. 16,13-ban, jelezve, hogy van olyan dolog, amit fontos komolyan venni, amit nem lehet mindig hűvös távolságtartással szemlélni, nem lehet fél szívvel megélni. Meggyőződésünk, hogy a család, a szülő- gyermek kapcsolat, a szerelem olyasmi, amit nem érdemes fél szívvel csinálni, amiben kifejezetten jó állhatatosnak lenni. Épp ezért lett hagyomány, hogy iskolánk őszi csendesnapja a családról szól. Így volt ez ebben az évben is.
A kezdő áhítat a fenti páli ige kapcsán szólt arról, hogy van, ami mellé tényleg jó odaállni, teljes szívvel csinálni. Közös gondolkodásunkat segítette a Berlin fölött az ég című film egy jelenete, egy szerelmi vallomás, amelynek kulcsmondata ez volt: nem tudom, van-e elrendelés, de döntés létezik. Dönts hát!


Az áhítat után 10 csoportra oszlott a diákság, és minden csapat 2-2 előadást, beszélgetést hallgatott meg, amelyik vagy lelki-spirituális szempontból, vagy egészségügyi szempontból járta körül a párválasztás, szerelem és család kérdéskörét.
A csendesnapot rendhagyó módon zártuk: Török-Zelenszky Tamás zenész, költő (ex Eleven Hold) szerelmes dalait hallgathattuk meg, a dalokat, személyes vallomások, Kőhalmy Kristóf verse és a házasságról szóló idézetek tarkították. Az alakalomról a művész honlapján is megjelent egy visszaemlékezés (http://zselenszky.hu/cikkek/rendhagyo-irodalomora/), ebből hadd idézzek zárszóként: E jeles alkalommal hozzávetőlegesen 350 gimnazista fiatalnak tartott tornatermi koncertet, amelyet saját bevallása szerint izgalommal várt, és boldogsággal élt meg. A visszajelzések egyértelműen pozitívak. Egy következő, soproni fellépésre sokan elígérték magukat az iskolából. Öröm lesz újra találkozni, kicsivel lazább keretek között, ám, nem érheti szó az Eötvös házelejét sem, mert az elképzelhető legjobb fej volt a rendezőség, a tanári kar, és a diák-hallgatóság is.

Kategória: Ilyen volt! | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>