dESZKa Társulat

d E S Z K a   T á r s u l a t

“Csak ma friss az élmény, de örökké tart. A végtelenbe és tovább. Vagyis amíg meg nem halok, de addig hordozom ezt a fajta kiváltságot. Mert igen, ez egy privilégium, és ezt csak azok értik igazán, akik ide tartoznak. Ebbe a szavakba önthetetlen másvilágszerű fantasztikus dolgokkal teli mámorvilágba. Ahol a siker íze vattacukor, az emberek pedig ízlelhetőek, lágy karamellből vannak tökéletessé formázva. Vagy ha nem is, akkor egy gyémánt úton haladnak előre. De csak is előre. Ahol gyöngyvirágok harangoznak, a lapulevelek a cintányérok és a kövek dobszóval kísérik őket. A fűszálak lágy hegedűszóval örvendeznek, a fűzfák pedig csendben simogatják hátainkat. Vagyis csak egy. De ő az, aki, senkit sem téveszt szem elől. A tartalma pedig végtelen. Hattyúk ülnek nyakukat szívként formázva. Angyalok járnak köztünk, sőt itt mindenki az. Itt mindenki olyan virágot szedhet, amilyet igazán szeretne. És még rengeteg áll előttünk. Arra van a kristálypalota, arra pedig egy kastély, ott pedig a pipacsmező. Felsorolhatatlan. Felfoghatatlan. De létezik. Néha tartozni is kell valahova, lehetetlen ma már csak merengeni a semmibe. Aztán ha már meguntam a hétköznapokat ide menekülhetek. Azt gondolom. Meg tanultam szédülni. (a boldogságtól).” – Vági Viktória

A soproni dESZKa Társulat, a város legfiatalabb színjátszó köre, 2011 szeptemberében alakult az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, azzal a céllal, hogy a diákok kipróbálhassák magukat különböző színpadi produkciókban és szabadidejüket értelmesen töltsék el. A lelkes, amatőr társulat mára több soproni középiskola diákjaival bővült. Műsoraikban ötvözik a színház szeretetét a zenével és különböző prózai alkotásokkal. Legfőbb szándékuk, hogy amatőr szinten, a legnagyobb színvonalon örvendeztessék meg a hálás közönséget.

dESZKa jelentése:

  1. – deszka, mint színpad; színházi fogalom
  2. – ESZK, mint Eötvös Színjátszó Kör

Székhely:

Eötvös József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Sopron

Vezető: Betuker Botond

Honlap:
www.facebook.com/deszkatarsulat

Fellépések, események időrendben:

Mikuláskommandó a Kisalföld.hu és a Nyugatmagyar.hu-val

2011. december 06.

Sopron, Széchenyi tér

Kisalföld napilap szerkesztősége

A Nyugatmagyar.hu és a Kisalföld napilap szerkesztősége felkérte a csapatot, hogy bonyolítsa le az általuk szervezett Mikulás napot. A csapat nagy lelkesedéssel vágott bele a feladatba. Kicsiket és nagyokat állítottak meg az utcán, ahol karácsonyi énekekkel méltatták az ünnepet.
Azon gyermekek, akik verssel és énekkel köszöntötték Mikulást, ínycsiklandó cukorkával és csokoládéval lettek gazdagabbak.

……………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Nyugatmagyar.hu, Kisalföld.hu

2011. december 6.

Megérkezett a Mikulás Lapcom-földről Sopronba – videó, fotók

Rengeteg gyermek várta a nyugatmagyar.hu és a Kisalföld Mikulását kedden délután a Széchenyi téren. Krampuszai körében mindenkit megajándékozott a nagyszakállú.

Minden gyerkőc, aki énekelt, verset mondott, vagy otthon készített rajzát átadta a nagyszakállúnak, apró ajándékot, szaloncukrot kapott. A legügyesebbek Mikulás-csomagot is átvehettek.

Öröm volt látni a csillogó szemeket, a vidám mosolyokat, s hallani egy-egy izgatott, szép szavalást, éneklést. Sok lurkót ölébe ültetett Mikulás, a szülők fényképeztek, megörökítették a boldog pillanatokat.

Az esemény a Szuperinfó támogatásával valósult meg, s köszönet illeti a soproni dESZKa Társulatot is. A színjátszókör szeptember óta működik, az Eötvös-gimnázium és a Marionett AMI társulatának, valamint különböző iskolák diákjainak közreműködésével. A társulatot december 18-án, a soproni adventi programok keretében láthatja a közönség.

Az interneten képgaléria és videó összeállítás is található.

…………………………………………………………………………………………………..

Soproni Advent

Sopron, Várkerület

2011. december 18.

A társulat 2011 decemberében az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolát képviselte a hagyományos városi Adventi programsorozaton.
A Várkerülten lezajlott műsoron, a fiatalok szívhez szóló előadással kedveskedtek az arra járóknak.

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Nyugatmagyar.hu, Kisalföld.hu

2011. december 06.

Nyugatmagyar.hu Szükösdi Judit – 2011.12.19.

Szeressétek egymást, gyerekek! – Karácsonyi üzenet a soproni társulattól – fotók

Milyen világban élünk ma? Rangot jelent, ha valaki neve előtt ott a ˝VV˝? Tudunk-e bocsánatot kérni és adni?

A soproni dESZKa Társulat szeptember óta működik, az Eötvös-gimnázium és a Marionett AMI társulatának, valamint különböző iskolák diákjainak közreműködésével.

A társulat Betuker Botond vezetésével a soproni adventi programok keretében mutatkozott be a közönségnek vasárnap.

˝Karácsonyi üzenet˝ című előadásukban megfogalmazódtak azok a kérdések, amik értékrendünk változásával kapcsolatosak: ˝Milyen világban élünk ma? Rangot jelent, ha valaki neve előtt ott a ˝VV˝? Tudunk-e bocsánatot kérni és adni?˝

 

Két barátnő párbeszédét hallhattuk először a színpadon. Egyikük szenteste a Való Világ (˝VV˝) ˝sztárjaival bulizna˝, míg másikuk a hagyományokhoz híven, otthon, szerettei körében töltené az ünnepet. A két ellentétes szemlélet miatt összevesznek a barátok.

Előtérbe kerül a kérdés: napjainkban az a ˝rossz˝, aki az értékeshez ragaszkodik, s nem hagyja, hogy elvakítsák a ˝gagyi˝ műsorok, a kreált sztárok? Kinek kell bocsánatot kérni? Hogyan, s mikor adható a bocsánat, miként lehet elfogadni?

Az előadás során láthattuk két fenyőfa meséjét is, egyikük gazdag családhoz került, akik folyton veszekedtek a pénz miatt. Másikuk szegény családnál állt díszként az ünnepek alatt, ott a nincstelenség ellenére is nagy volt az összetartás.

Hallhattuk a Valahol Európában musicalből Éva dalát, s a reményt: talán lesz még egy életünk és újrakezdhetjük. Az előadás is a reménnyel zárult: a két barát kibékült, ˝Szeressétek egymást, gyerekek! – hallhattuk.

A ˝Holnap hídja˝ című dallal búcsúzott a társulat, s kijelenthetjük: átadták a karácsonyi üzenetet. Ha egy kis időre is, de a jelenlévők elgondolkodtak azon, mi a fontosabb, mi az értékesebb életünkben.

…………………………………………………………………………………………………..

Sajtómegjelenés

Sopron TV – 2012. január 18.

Sopron TV Híradó

2012. január 18.

Deszka Társulat – egy cseppnyi vidámság a hétköznapok szürkesége ellen

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola falai között egy lelkes kis csapat dolgozik szeptember óta. A soproni középiskolásokból álló Deszka Társulat célul tűzte ki, hogy a színház szeretetén keresztül, az együtt töltött percek fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy a világ egyáltalán nem olyan szürke, mint ahogy azt a hétköznapok során gondoljuk.

A Deszka társulat tagjai próbát tartanak. A Hófehérke és a Hét elgyötört törpe című darabot gyakorolják, melyet korábban olyan művészek vittek sikerre, mint Kern András és Körmendi János. A csoportba Sopron különböző középiskoláiból jelentkeztek a tagok, akik egy közös célért, a közönség szórakoztatásáért dolgoznak, immár közel 20-an.

A Deszka tagjai a soproni adventi vásáron már bemutatkoztak a közönségnek, de elárulták: egy felkérésnek eleget téve vadonatúj produkción is dolgoznak. A fiatalok a munka során elsősorban nem a színészi profizmusra, hanem a jókedvre helyezik a hangsúlyt. Az elkészült előadásokkal a társulat tagjai szeretnék bemutatni a közönségnek, hogy világ nem is olyan szürke, mint amilyennek a hétköznapok során gondoljuk. Ez a küldetés hozza őket össze minden héten az Eötvös József Evangélikus Gimnáziumban.
A Deszka társulat napról napra több meghívást és fellépési lehetőséget kap. Tervekből és lelkesedésből nincs hiány, ami előrevetíti, hogy még biztosan hallani fogunk róluk a jövőben.

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Hircity.hu  2012. január 19.

 

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Sopron TV

Stúdióbeszélgetés

2012. január 20.

Stúdióbeszélgetésen vettünk részt, ahol részletesebben is szót ejthettünk a társulat életéről.

 

Kisalföld napilap2012. január 30.LXVII. /25.

……………………………………………………………………………………………………

 

Eötvös Diáknap

2012. február 10.

Sopron, GYIK

Otthont adó iskolánk felkérésére felléptünk a diáknapon. Ebben az évben a humor volt a téma, ezért kicsiny csapatunk a bohózatokra fektette a hangsúlyt és újjávarázsolta a klasszikus, rekeszizmokat megdolgoztató kabarét, a Hófehérke és a hét elgyötört törpét. A darab végül kiegészült,  átalakult és címként, a mű egyik leginkább elhíresült mondatát kapta: A fiúk a bányában dolgoznak. A GYIK-ban szervezett diáknapi fellépés annyira jól sikerült, hogy a csapat elhatározta, hogy indul, a márciusban kezdődő Add elő magad! Tehetségek fesztiválján.

 

 

…………………………………………………………………………………………………

NAP Rádió

Napraforgó Ifjúsági műsor

2012. február 12.

……………………………………………………………………………………………………

 

A soproni Média Klub látogatása a dESZKa próbáján

2012. február 14.

…………………………………………………………………………………………………

 

Sajtómegjelenés

Pulzus TV híradó

2012. február 17.

……………………………………………………………………………………………………

ADD ELŐ MAGAD! Tehetségek Fesztiválja

2012. március 2-3.

Sopron, Petőfi Színház

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. első alkalommal rendezte meg a soproni Tehetségek Fesztiválját. A városunkban és környékén élő, alkotó kreatív fiataloknak – akik eddig nagyobb közönség előtt nem tudtak megmutatkozni – szeretnénk teret, helyet, lehetőséget biztosítani, hogy kiteljesíthessék önmagukat, szabadon engedhessék alkotó fantáziájukat és átélhessék a sikert! A 14 és 40 év közötti fiatalok a művészet számos területén bizonyíthattak: zene, tánc, színpadi produkció, stand up comedy, film, …és amire még gondolni sem mertünk…

Zsűri:
Keresztes Ildikó színművésznő, az X-faktor című televíziós műsor mentora
Fiala János, médiaszemélyiség
Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál programigazgatója
A fesztivál műsorvezetője: Horváth Szilárd, rádiós műsorvezető

Az ADD ELŐ MAGAD fesztiválra a társulat, a méltán népszerű „A fiúk a bányában dolgoznak” mondattal ékesített bohózatot választotta. A sokak kedvencévé vált alkotást egy iskolai diáknapra vitte színpadra a lelkes csapat. Produkciójuk a humor oldaláról próbálja meg bemutatni egy rádió stúdió ünnepélyes átadását és egy rádiókabaré próbájának kulisszatitkait!

 

Az átadás, című bohózat

A fiúk a bányában dolgoznak, című bohózat

Keresztes Ildikóval

A dESZKa Társulat produkciójával elnyerte a zsűri tetszését, ezért bekerült a legjobbak közé.
Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál igazgatója meghívta a csapatot a 20. jubileumi VOLT Fesztiválra, mint felllépőt.

Oklevél

Sajtómegjelenés

Kisalföld Napilap

2012. március 5.

………………………………………………………………………………………………..

Sajtómegjelenés

Nyugatmagyar.hu

2012. március .5

……………………………………………………………………………………………………

 

Sajtómegjelenés
Pulzus TV – Add elő magad! magazin (díjnyertes tv műsor)

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Sopron TV
Stúdióbeszélgetés

2012. március 16.

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Soproni Téma

2012. március 21. Grobits Zsuzsa

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Corvinus rádió

……………………………………………………………………………………

 

Flashmob, villámcsődület a Költészet napja alkalmából
Sopron, Széchenyi tér, Várkerület
2012. április 11.

……………………………………………………………………………………………………

Költészet Napi Felolvasó maraton

Sopron, GYIK

2012. április 12.

……………………………………………………………………………………………………

Sajtómegjelenés

Nyugatmagyar.hu

2012. április 11.

……………………………………………………………………………………………………

 

Sajtómegjelenés

Pulzus TV

2012. április 13.

……………………………………………………………………………………………………

Szuperinfó 24 órás Úszónap

2012. április 14-15

Sopron, Csík Ferenc Uszoda

……………………………………………………………………………………………………

 

Sajtómegjelenés

Kisalföld.hu

2012. április 15.

00:00 Fantasztikus szamba táncot láthattunk, a lányok szoknyája csak úgy pörgött, ezután pedig a brazil harcművészeti játék, azaz a capoeira pedig felkorbácsolta a hangulatot a dESZKa Társulat előadásához. A „Fiúk a bányában dolgoznak” című bohózatra rengetegen gyűltek össze, szinte tele lett az előtér. A város legfiatalabb színjátszó társulata vendégeként színpadra lépett Arustei Andrea és Biczó Lilla, akik zenés előadásukkal emelték az est fényét. Hangos üdvrivalgással fogadták a rajongók a Megasztáros Szeleczki Dávidot, aki színes repertoárjával még a közönséget is megénekeltette, az estet pedig megkoronázta az élőzenés házibuli hangulat.

…………………………………………………………………………………………………

ADD ELŐ MAGAD! Gála

Soproni Petőfi Színház

2012. április 21

 

 

Szélrózsa Fesztiválon

dESZKa Társulat

2012

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>